A szóbeli döntő időpontja: 2018.február 21. 15 óra
A Madách-kupa döntőjébe jutott tanulók magyar nyelv és irodalomból és a szóbeli döntő feladata
2017/18. tanév
Barczikai Fruzsina
Czékmán Bendegúz
Nagy Angelina
Török Eszter
Winkler Rebeka
Tóth Nadett
Bányai Sára
József Eszter
Medvigy Édua
Udvarvölgyi Anna
Ficsor Milán
Widit Babett
Benkő Gréta
Molnár Dóra
Pálhegyi Júlia
Vimláti Nóra
A szóbeli döntő időpontja: 2018.február 21. 15 óra
Feladat:
Elemezd az alábbi verset tartalmi és nyelvi-stilisztikai szempontból! Térj ki a meghatározott motívumokra, lehetséges irodalmi párhuzamokra, és vizsgáld meg a szöveg nyelvi felépítésének jellegzetességeit is!
A rendelkezésre álló idő 20 perc, felkészülési idő 30 perc.
Csak a szöveget használhatod a felelés során, semmilyen más segédeszközt nem.
Jó készülést kívánunk!
Lackfi János
Halotti nyelvlecke
Látjátok, többiek, most tényleg megholt.
Ki állíthatná, hogy előre nem szólt?
Ismertük őt. Öt évig hordta a rákot,
amely belé másik világot rágott.
Már nincsen.
Bár látom én,
ő a fény
a kilincsen.
Ő volt a cselgáncsedzőm, megtanultam,
hogy az erősnél is van erősebb, múltam
most földhöz vágva, lenn a tatamin,
mint aki elcsúszott valamin.
Senkinek nincsen több, csupán egy apja.
Fejét a patológián telibe kapja
a bezuhogó fény. Az arca erős
volt, életteli és ismerős,
nem törékeny,
mint korábban, az ágya ölében,
meztelen vállából nem az áradt, nem a semmi,
hanem hogy most is tudja, mit kell tenni.
Nemrégen még az ágya szélén ülve
fogtam kezét, ki ne vágódjon az űrbe,
legutóbb talán óvodásként kapaszkodtam
így őbelé, s megértettem biz azt ottan,
hogy két ember, ki egymás kezét fogja végül,
nem neheztelhet, ott minden összebékül.
Én olvastam neki, emlékszem, Tömörkényt,
s gyermekkorába szaltózott vissza önként,
fanyar mosoly a szája szélén,
jobban ő volt, mint ahogy elbeszélném.
Sehol nem lelem, felhőprérin kutyagol.
S bár génkódjából újrateremthetetlen,
megvan ám összes mozdulata bennem.
Ti többiek, akárhányan lehettek,
csak álltok velem ott a sírja mellett.
A nyelvleckében ragozzuk: van, lesz, volt,
jövővel kábít minket az égi szeszbolt,
s a könny sziporkáztat a síron a foszfort.
Láttam, mielőtt forró kemencébe tették,
mintha ruhatárba adta volna a testét.
Feküdt zúzottan, resten, összeesve,
s most kérdezgetjük: volt-e, van-e, lesz-e.
