2020 Már 31.

Igazgatói levél (március 31.) frissített órarenddel

Igazgatói levél – március 31. (Frissített órarenddel)

 

Kedves Madáchos Közösség!

Közösségünk minden tagja érzi, hogy történelmi időket élünk. Bár sokan csak most ébrednek rá, hogy ez nem egy reality-show, hanem maga a valóság. Tisztelet a helytállásért közösségünk minden tagjának! A visszajelzések alapján úgy látom, hogy ahol esetlegesen problémák merülhettek fel, ott az esetek döntő többségében a korábbi időszak sem volt problémamentes. Mégis arra kell törekednünk, hogy saját biztonságérzetünk miatt ezeket minimálisra csökkentsük. Ezt többnyire mindenki átérzi.

Egy iskola a tanuláson kívül alapvetően a közösségről szól. Gimnáziumunk eddig megtett mindent a két szempont egyensúlyáért. Sajnos azonban a közösségi lét nagyon korlátozott lett. Hiányoznak a közösen átélt pillanatok, sőt a napi viták, konfliktusok, amelyek mindannyiunk lételemét képezték. Hiszen ezeken keresztül jutottunk előrébb mind a másik, mind magunk megismerésében. Nehéz beletörődni, hogy nem lesz erdei iskola, nem tudjuk testvérosztályi szinten fogadni a hozzánk jövő új évfolyamot, sőt valószínűleg ők lesznek az elsők, akiknek gólyatáboruk sem lesz. Hiányozni fog a költészet-napi „Versünnep” és persze furcsa, hogy nem lesz Olimpia sem, aminek a tiszteletére már oly sok versenyszámot a testnevelők lebonyolítottak.

De leginkább a ballagás nélkül és még most is bizonytalan érettségi előtt álló végzős évfolyamot tisztelem. Tapasztalataim alapján mindent megtesznek, ami a végső sikerhez és a méltó búcsúhoz kell.

A magam részéről várok minden olyan ötletet, amely képes csökkenteni a károkat, és megmutatja a madáchos közösség erejét!

Köszönöm kollégáimnak és a véleményt nyilvánító diákoknak a segítséget. Az Instagramon keresztül (Ilosvay tanárnő segítségével) megkapjuk a véleményeteket. Ezek alapján a következőket tudom írni:

  1. Talán a legfontosabb, hogy az összes nehézség megbeszélhető az érintett szaktanárokkal. Továbbra is érvényes (házirendi szabály), hogy egy óra anyagánál nagyobb ismeretet követelő dolgozatot csak egy héttel korábbi megbeszélés alapján lehet íratni. Ilyen dolgozatból kettőnél több nem eshet egy napra. Ha így lenne, szólni kell! Kiselőadás, projektmunka is csak egy heti határidővel adható ki. Mivel a napi terhelés (ugyanúgy, mint normál esetben) hektikus, ezért a diákok heti leterheltségükhöz tudják vállalni a mélyebb felkészülést (a tanárok által nem biztos, hogy ismert) könnyebb napjaik terhére.
  2. Mivel a tanárok egyre több kontakt órát tartanak (dicséret érte), nem szabad több házi feladatot feladni, mint a korábban az egy órára elvárható átlag. (Aki az óráinak a felét tartja kontakt módon, nyilván a házi feladat kétszeresét adhatja fel a korábbinak.)
  3. A tanóra hosszára meghatározott 30-60 perc abból indul ki, hogy a feladatok többségére használt Forms alkalmazás egész vagy fél órakor indítható el. Továbbra is érvényes, hogy a kontakt óra hossza 45 perc (maximum 50 perc, ha a tanár nem tartja meg minden óráját.) Mindenkinek szüksége van a szünetre.
  4. A tanítási (és munkaidő) 8 és 15 óra között van. Ilyenkor lehet (és érdemes) feladatokat kiadni. Ilyenkor lehet kérdezni is a tanároktól. A feltett kérdésekre 24 órán belül választ kell kapnotok. Tehát 15 óra után nem adható másnapra feladat, a péntek 14 óráig kiadott feladat pedig leghamarabb hétfőre várható.
  5. A digitális oktatásban több a lehetőség extrafeladatokat adni (több gyakorlás, filmek, stb.) Ilyenkor világosan meg kell jelölni, hogy mi a kötelező (ez nem lehet több, mint az eddigi napi átlag), és mi az ajánlott, aminek elvégzését célszerű értékelni.
  6. Akinek technikai problémai vannak, kérjük jelezze. Az órákon való kommunikáció hang alapú, tehát mikrofon nélkül nem megy. Adott esetben segíthet, ha a telefon fülhallgatóját és mikrofonját csatlakoztatja a számítógépéhez.
  7. Aki osztályozó vizsgát tesz, meg kell keresnie a saját szaktanárát. Az osztályozó vizsga halasztásának nem indoka a jelenlegi helyzet. Aki egyéni tanrend szerint tanul, annak célszerű részt vennie a digitális órákon. (Hiszen a mindennapos iskolába járás alól mentesült, ami most mindenkire érvényes.) Amennyiben folyamatosan részt vesz és teljesít, mentesül az osztályozó vizsgák alól. (Persze mutatja a hozzáállását is.)
  8. Köszönöm azon osztályfőnököknek, akik megtartják az osztályfőnöki órát és ebben a nehéz helyzetben beszélgetnek veletek. (Hosszabb beszámolót írnak nekünk, törődnek a közösségi szolgálattal, stb.) Ha valaki úgy érzi, hogy nagyobb lelki terhet él át, kérem keresse meg az iskolapszichológust!
  9. Amíg nem lesz nagyobb nehézség, addig szerdánként 9 és 12 óra között az iskolában ügyeletet tartunk.
  10. Frissített órarend.

A legfontosabb persze most, hogy vigyázzunk családtagjainkra és magunkra. Ha emellett sikerül a Madáchot is megtartani olyannak, amilyennek szerettük, akkor mondhatjuk el, hogy sikeresen küzdöttük le a járványt.

Budapest, 2020. március 31.                                                      Mészáros Csaba (igazgató)

! KIEMELT !, Diákjainknak
Elérhetőség
1073 Budapest, Barcsay utca 5.
+36 (1) 322-2081