2023 dec 31.

Pályázat március 15-i műsor készítésére

Pályázat március 15-i műsor készítésére

Az 1848-as márciusi forradalomra és azt azt követő szabadságharcra március 14-én a Pesti Magyar Színházban emlékezünk. A műsort hagyományosan a Thália Stúdió készítette, erre viszont idén (Dancs tanár úr hosszabb távolléte miatt) nem kerül sor. Ezért a műsorra pályázatot írunk ki, amelyen részt vehetnek osztályok, de osztályoktól független diákközöségek is.

A műsor (színdarab) célja, hogy közel hozza a mai fiatalokhoz a márciusi forradalom vagy a szabadságharc eseményeit, és gondolatokat, érzéseket közvetítsen. A kiválasztott motívumnak történelmileg hitelesnek kell lennie, de a szöveg és a képi megvalósítás támaszkodhat a fantáziára.

A műsor 15 (legfeljebb 20) perces lehet. A pályázóknak január 22-ig elegendő a műsor vázlatát elkészíteni, ötleteiket bemutatni. A nyertes pályázatnak kell csak a teljes szövegkönyvet elkészíteni.

Az Alma Mater Alapítvány állja a műsorhoz kapcsolódó ötletek megvalósításának költségét, valamint a pályázaton győztes csapat számára 6000 Ft/fő (legfeljebb 200 ezer forintot) egy közösen eltöltött (szabadon választott) programhoz való hozzájárulásként.

Talán ebbe a hosszú téli szünetbe belefér némi ötletelés, aminek eredménye lehet az egész iskola számára meghatározó élmény.

! KIEMELT !, Diákjainknak
Elérhetőség
1073 Budapest, Barcsay utca 5.
+36 (1) 322-2081