Kedves Szülők, kedves Felvételizők!
A szóbeli felvételik beosztását a mellékelt táblázatban tekinthetik meg.
A vizsgákat, ahogyan ezt már korábban is közzétettük, március 5-én és 6-án, valamint március 9-10-11-én szervezzük.
A behívott tanulókat az oktatási azonosító alapján szerepeltetjük a táblázatban. A táblázat adatai továbbá: az idegen nyelv, amelyből a vizsgázónak felvételiznie kell (an=angol; né= német), a tanulmányi terület(ek) kódja, a vizsgabizottság kódja, a vizsga napja (hónap, nap) és konkrét időpontja.
Kérjük, hogy a tanulmányi területek kódját ellenőrizzék, mivel előfordulhat, hogy a tanuló által elért pontszám nem teszi lehetővé, hogy minden megjelölt tanulmányi területre behívjuk szóbeli vizsgára.
Ha a vizsga kijelölt időpontja semmiképp nem megfelelő, kérjük, hogy azt legkésőbb hétfőn 12:00-ig jelezzék az iskola központi e-mail címén vagy telefonszámán. Korlátozott mértékben van lehetőség időpontmódosításra.
Emlékeztetőül:
Szóbelire azokat a tanulókat hívjuk be, akiknek
- a hozott pontja elérte a 63 pontot,
- a 11-es tanulmányi területen (matematika emelt) a központi írásbeli pontszáma elérte a 40 pontot,
összpontszáma pedig elérte:
- a 11 és 12-es tanulmányi területeken (idegen nyelvi felvételi: angol) a 230 pont
- a 03 és 06-os tanulmányi területeken (idegen nyelvi felvételi: angol) a 223 pontot,
- a 04 és 05-ös tanulmányi területeken (idegen nyelvi felvételi: német) a 218 pont
Az egyes tanulmányi területeken a következő vizsgákra várjuk a diákokat:
- 3, 6, 12: angol nyelv és magyar nyelvű beszélgetés;
- 4, 5: német nyelv és magyar nyelvű beszélgetés;
- 11: angol nyelv, matematika.
Több tanulmányi terület megjelölése esetén a szóbeli vizsga nem két, hanem három, ritkán négy részből is állhat. (Pl.: 3-as és 11-es kódok megjelölése esetén a vizsgázó a magyar nyelvű beszélgetés mellett angolból és matematikából is felel. 3-as és 4-es kódok esetén angolul, németül és magyarul is felel stb.)
Valamennyi kódon (tanulmányi területen) külön rangsor alakul ki, így elképzelhető, hogy a felvételiző az általa megjelölt két kódon majd külön rangsorszámon fog szerepelni.
Kérjük a felvételizőket, hogy a kijelölt időpontnál 20 perccel hamarabb érkezzenek meg az iskolába. A bejáratnál madáchos tanulók fognak segíteni a tájékozódásban. A szülőket megkérjük, hogy csak a bejáratig kísérjék gyermeküket, és a földszinten, a büfé előterében várják meg a szóbeli vizsga végét.
A felvételi vizsgára a hozzák magukkal:
- diákigazolványukat vagy személyi igazolványukat;
- írásbeli értékelőlapjuk eredeti példányát;
- papír alapú ellenőrzőjüket vagy az e-Krétából nyomtatott osztálynaplóoldalukat és a félévi értesítőjüket;
- nyolcadikos matematika, történelem, magyar és idegen nyelvi füzetüket;
- ha vannak: okleveleiket, nyelvvizsga bizonyítványt, elismeréseiket.
(A szóbeli vizsgán 80 pont szerezhető. A maximális pontszám a hozott pontokkal 350 pont lehet.)
Sikeres vizsgát kívánunk.

