.
Nyilván az évek alatt rengeteg minden változott az épületben és az ottani oktatással kapcsolatban. Hogyan képzelhetnénk el az iskolát, a madáchos életérzést az Ön idejében?
Tapasztalataim alapján sokban változott az ottani mentalitás, ha szabad mondanom, akkor sokkal inkább „versenyistállósabb” lett. Ezzel persze semmi probléma nincs, nyilván változik a világ, csupán számomra nem megszokott, hogy a diákok ilyen szigorúan legyenek fogva. Hozzá kell tegyem viszont, hogy azt látom, mintha Önök ezt nem kényszerből csinálnák, ami igazán példás hozzáállás. Ami a madáchos életérzést illeti, azt kell mondjam, hogy igazán jó azt látni, ahogyan ebben az összetartó közösségben fejlődnek és léteznek. Gondolok itt a szünetekre, amikor kinézek az udvaron az egymásra mosolygó diákokra, miközben kosaraznak, röplabdáznak vagy beszélgetnek, épp úgy, ahogyan azt annak idején mi is tettük.
Sokunk életében most jött el az a pont, amikor döntenünk kell a jövőnkről, arról, hogy milyen karriert választunk. A Tanár úr döntését befolyásolta esetleg a Madách? Kapott olyan embertől útmutatást, akikre, mint mentor tekintett fel, legyen ez szülő, vagy tanár? Van olyan tanácsa, melyet szívesen továbbadna nekünk?
Őszintén úgy gondolom, hogy a mai fiatalság, mint hogyha egy picit kevesebbet élne, mint ahogyan azt mi tettük. Görcsösebben közelítenek a tananyaghoz, próbálnak megfelelni az elvárásoknak, de ha lehet, én azt tanácsolnám, hogy lazuljanak el! Voltam színötös tanuló is, de higgyék el, nem ez a sikerhez vezető egyetlen út. Tanáraim a szememben igazi legendákként élnek, akik odaadó törődéssel és rengeteg segítséggel vezettek minket iskolai éveink alatt. Teljes meggyőződésem volt, hogy a jövőben orvos szeretnék lenni, így biológia-fizika fakultációra jártam. A matematika érdemjegyeim nem voltak mindig a legjobbak, sőt, azonban két kedves tanárom, Leibinger Éva és Vári Klári néni meggyőztek, hogy az ELTE-n matematika-fizika irányba tanuljak tovább, amiért őszintén hálás vagyok. Sokan úgy gondolták, egészen máshol kéne lennem. A fordulópontot az életemben pedig az hozta meg, amikor a második évem után meghirdették az első számítástechnika tanári szakot, melyet külön dékáni engedéllyel vehettem fel. Ezután elhoztam az országos programozói verseny 4. helyét, és ez volt az a pillanat, amikor tudtam, én megtaláltam az utamat.
A Tanár úr, amellett, hogy a Kodolányi Egyetem informatikai oktatója, jelenleg is az Alkalmazott Kutatói Tanszék vezetője. Milyen munkát végez itt, és mivel foglalkoznak a diákjai? Képes hasznosítani egyetemi oktatásában mindazt, amit tanulóként tapasztalt a Madáchban?
Korábban említett kedves volt tanárom, Vári Klári néni nem messze lakott tőlünk, és minden egyes alkalommal, ha összefutottunk, jót beszélgettünk. Bensőséges kapcsolat alakult ki közöttünk, épp úgy, mint Hadik Kati nénivel, akit sokan bizonyára ismernek is. Tanáraim készek voltak megválaszolni nemcsak a tananyaggal, hanem személyes problémáimmal kapcsolatos kérdéseimet is egy kávé és egy csoki mellett. Oktatóként törekszem ezen filozófia fenntartására, ezért nálunk az egyetemen nem hagyományos oktatás folyik, nem tantárgyakban gondolkodunk. Év elején minden egyes hallgatónkkal egyeztetjük a sajátos tantervünket, ami tartalmazza az általunk elvárt anyagot, de szem előtt tartjuk, hogy mindez a hallgatóink által is vállalható feladat legyen. Projektmunkákat szervezünk, amiket a diákok érdeklődési köréhez kapcsolunk. Dolgozhatnak önállóan és kisebb-nagyobb csoportokban is. Valamint igyekszünk az igényeikhez igazodva akár este és hétvégén is rendelkezésre állni egy-egy konzultációra. Megdobban az ember szíve, mint például a legutóbbi Kutatók Éjszakáján, ahol középiskolástól az egyetemistákon át a doktori fokozatszerzésre készülő hallgatóinkig sorban mutatták meg magukat és kutatásaikat tanítványaink. Kutatásaink teljesen nyitottak, mindenkit arra ösztönzünk, hogy csatlakozzon, és próbálja ki magát valami teljesen újban.
Pályafutása során a Tanár úr számtalan magyar és idegen nyelvű kutatásban részt vett, illetve, ahogyan az imént említette kutatási projekteket is indított diákjai körében. Mesélne nekünk jelenleg is zajló kutatásáról?
Mindig is híve voltam annak, hogy a közösség ereje csodákra képes. Személy szerint én nagyon szeretem a különböző határterületeket, például a jelenleg is zajló egyik egyetemi kutatásunkat, amely az informatika és orvostudomány határterületével foglalkozik. Szerintünk az elhízás, mely manapság súlyos problémaként veszélyeztet nagyon sokakat, kezelhető, és többé nem elfogadható mentség az, hogy sokaknak nincs ideje a rendszeres fizikai aktivitásra. Azt vizsgáljuk, hogy az úgynevezett rekumbens biciklik használata közben egyidejűleg képesek-e az emberek más elfoglaltságokra is, mint pl .a számítógép használata vagy a gitározás. Ha ezt napi 1-2 órán keresztül csinálja valaki, akkor az hosszútávon garantáltan a testösszetétel pozitív változásához vezet. Csak képzeljék el, hogy az iskolai székek helyett egy ilyen gépen ülnek, és miközben hasznos tevékenységet folytatva a tananyaggal foglalkoznak, addig a kötelező testnevelés órájukat is letudják. Az már csak hab a tortán, hogy eközben mennyi áramot képesek termelni.
Hihetetlen számunkra az a gazdag életpálya és számtalan siker, mellyel a Tanár úr rendelkezik. Van olyan eredménye, melyre különösen büszke, amire úgy tekint vissza, hogy ezért megérte minden fáradozása?
Ezek egy része materiális dolgokban marad meg az ember számára, ezért szívesen meg is mutatom a számomra legkedvesebb okirataimat. Minden évben megrendezik a NATO tagországok legnagyobb kibervédelmi gyakorlatát, és az egyik évben enyém volt a megtiszteltetés, hogy a magyar csapat parancsnoka lehettem, ennek emlékét őrzi ez az oklevél. Egy másik történet ahhoz kapcsolódik, hogy 35 évesen kipattant a fejemből, hogy én igenis szeretnék orvos lenni, és annak ellenére, hogy elutasítottak, mondván, már idős vagyok ehhez, nem adtam fel egykönnyen, és elhatároztam, hogy PhD fokozat formájában szerzek doktori címet. Akkoriban ismertem meg Ihász Ferencet ( az ELTE egyetemi tanárát, ma is jó barátomat), aki rengeteg kutatással segítette tudományos fejlődésemet, és együtt megbeszéltük, hogy ha ledoktorálok, akkor motorozunk egyet Amerikában a 66-os úton. A tudományos fokozatomat megszereztem, de úgy alakult, hogy egyedül mentem, illetve a családommal, mert egy időre kiköltöztünk. Csak hogy szemléltessem, mennyire meghatározóvá válhatnak a gimnazista éveink alatt megismert barátaink, akkor meg kell említenem, hogy Amerikában több hónapig egy volt osztálytársamnál laktunk, aki még 1986 után ment ki, de a barátságunk évtizedek után is fennmaradt. Végül az ő férjével Bill-lel vágtunk neki a 66-osnak, amely a valódi szabadság átélésével leírhatatlan élményként maradt meg bennem. Világunk tele van csodákkal, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem az évek során, és semmit sem csinálnék másképp. Menjenek, utazzanak, nézzenek szét és persze, tanuljanak!
Úgy gondolom sokunk számára inspiráló lehet az az életút, amely dr. Rikk János Tanár úr mögött áll. A 11.b nevében szeretném megköszönni neki a lehetőséget, hogy betekintést nyújtott életének meghatározó momentumaiba. Végezetül álljon itt a Tanár úr egyik kedvenc tudósának idézete:
“The scientific man does not aim at an immediate result. He does not expect that his advanced ideas will be readily taken up. His work is like that of the planter – for the future. His duty is to lay the foundation for those who are to come and point the way.” (Nikola Tesla)
Készítették: Benkő Gréta, Pálhegyi Júlia, Tóth Napsugár 11.b osztályos tanulók
