Stana Alexandra

Mi volt az első, ami megfogott az iskolában, miért a Madáchot választottad?

Én inkább humán beállítottságú vagyok, ezért anyukámmal elkezdtük nézegetni, hogy milyen sulik vannak, eljöttem a nyílt napra, és amint beléptem az ajtón, megfogott a pozitív hangulat és légkör, illetve az emberek, akik fogadtak.

Ha visszagondolsz a madáchos éveidre, mi az, ami elsőként eszedbe jut, mi a legmeghatározóbb élményed?

Talán a gólyatábor. Volt gólyatáncunk, szuper programok voltak, nagyon jól éreztem magam. A másik kellemes élményem a gólyafogadó volt, ahol felismertem egy korábbi iskolatársamat, ezzel pedig lebuktattam.

Voltak kedvenc és kevésbé kedvelt tantárgyaid?

Imádtam a magyart, az angolt és a franciát. A matekot kevésbé szerettem, be kellett magolnom, mert nem láttam át az összefüggéseket.

Mit csináltál szabadidődben a tánc és az iskola mellett?

Nekem olyan nem volt. Gyuri a kapu előtt várt, mentünk edzeni, tanítani, hajnali egykor hazaértem és tanultam, hétvégén pedig versenyeim voltak. Mindkettő fontos volt nekem, és szerettem volna jól teljesíteni. A tanárok megértően kezelték ezt a helyzetet.

A madáchos barátaiddal, tanáraiddal mennyire tartod a kapcsolatot?

Az egyik legjobb barátnőmet itt ismertem meg. Volt olyan tanár, aki megnézte az Experidance-es előadásaimat, a többi osztálytársammal ritkábban beszélek.

Mennyire befolyásolta a karrieredet a madáchos életed?

Nagyon, mivel szerintem az embernek ez az egyik legmeghatározóbb időszaka. Az osztálytársaim nem rekesztettek ki, mindenki támogatott.

Kiskorodtól kezdve közvetlen környezetben voltál a tánccal, mindig az szerettél volna lenni?

Anyukám balett-tanár és koreográfus volt, szertornáztam is egy ideig, viszont nem voltam annyira kitartó, így anyukám nem erőltette. 7 évesen szerettem bele a táncba, azóta voltak hullámvölgyeim, de idővel egyre biztosabb lettem abban, hogy táncos szeretnék lenni, és 18 évesen döntöttem el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.

Melyik a kedvenc táncnemed?

Nagyon szeretem a latin táncokat, azon belül a rumba, de a show jellegű táncok is közel állnak hozzám.

A táncban mindig mosolyogni kell, elő kell adni, amikor mélypontjaid vannak, mennyire nehéz ezt fenntartani?

Szerintem nem nehéz annyira, hiszen a tánc az, ahol mindent ki tudok zárni. Amikor táncolok, ki tudom fejezni magam, az a legjobb, amikor kimutathatom ez érzelmeimet. Az Experidance-es időszakomban nagyon sok szerepet játszottam, így megtanultam azonosulni a karakterekkel, az aznapi hangulataim ellenére.

Ha mélyponton vagy, mi motivál?

A teremben nem foglalkoztam ezekkel. Nehezebb időszakban anyukám és Gyuri mindig segítettek, nekem nagyon sokat segített a stabil háttér és a pozitivitás.

A tánc elég intim dolog, mennyire nehéz ezt nem a pároddal csinálni?

Tizenhat évesen elkezdtem Gyurival táncolni, aztán idővel egy pár is lettünk, így nem állt fent ez a probléma. Idősebb koromban az Experidance-nél annyira sokféle szerepünk volt, ahol szerelmet vagy gyűlöletet kellett alakítanunk, hogy megtanultam ezeket kezelni. Szerintem azoknak, akik nem ebben a szakmában dolgoznak, félreérthető lehet.

A Dancing with the Stars miben változtatta meg az életed, mik azok a dolgok, amiket ott tanultál, tapasztaltál, amik a mai életedre is kihatnak?

A Dancing with the Stars volt életem egyik legjobb, legizgalmasabb, de egyben legnehezebb élménye is. Nem volt könnyű egyszerre barátnak, tanárnak és táncosnak lenni. Nincs nagyon volt idő arra, hogy jobban megismerjük egymást. Az eddigi tanítási tapasztalataimat mind össze kellett szednem. Sokat dolgoztam és fejlődtem a Dancing alatt, és sok új barátot szereztem.

Említetted, hogy nem ismerted korábban Győrfi Danit. Hogyan fejlődött a kapcsolatotok a Dancing with the Stars közben és után?

Amikor a hajón ragadtunk Gyurival, nézegettem magyar videósokat, és belefutottam a videóiba, úgyhogy annyira ismertem, amennyit a YouTube-on láttam. Amikor bejött a táncterembe, hasonló karakter volt, mint én, pozitív, humoros és vidám, hamar megtaláltuk a közös hangot. Mostanában kevesebbet beszélünk és találkozunk, de megmaradt a baráti kapcsolat.

Hogy telik a napod profi táncosként?

Minden napunk nagyon más. Általában kávéval indítjuk a napot, kutyát sétáltatunk, délelőtt tanítunk, aztán próbára vagy versenyre megyünk. Az Experidance-es időszakban rengeteg fellépésünk volt, majdnem minden nap. Szerencsére mindig van valamit csinálni, mi jobban szeretjük, amikor pörögnek az események.

Mire vagy a legbüszkébb?

Nem az eredményeimre vagyok a legbüszkébb, hanem arra, hogy azzá az emberré váltam, aki mindig is szerettem volna lenni. Aki nem akar megfelelni másoknak, hanem csak önmagát adja, és már nem félek attól, hogy mi van akkor, ha ez valakinek nem tetszik. Erre nagyon büszke vagyok, sokat dolgoztam azon, hogy ne legyenek gátlásaim és kételyeim.

Hogyan jellemeznéd magad egy szóval?

Maximalista. Soha nem végzek félmunkát, úgy vagyok vele, hogy mindent vagy semmit.

Milyen hátterei vannak a tetoválásaidnak?

A legelső tetoválásomat érettségi után kaptam, ami egy kolibrit ábrázol, amelynek egy balettcipő van a csőrében, ez egy táncegyesület logója, de maga a kolibri szimbólum is közel áll hozzám. A csípőmön van egy idézet, ami azt mondja, hogy „shine your life on me”, és szíven ütött, amikor megtudtam, hogy apukám kedvenc dalának ez volt a refrénje.

Miért fogadtad örökbe Noir-t?

Régóta szerettem volna kutyát, csak eddig nem fért bele az életembe. Eredetileg francia bulldogot szerettem volna, csak nem voltak eladó kutyusok, de egyszer megláttam egy hirdetést, ahol ő szerepelt egy csokornyakkendőben, és annyira megtetszett, hogy elhatároztuk, hogy megvesszük.

Mi az elsődleges célod?

Egyelőre az esküvő, szeretnénk, ha az jól sikerülne. Szeretném befejezni a Táncművészeti Főiskolán a mesterképzést. A legnagyobb álmom, hogy nyithassak egy táncstúdiót. Ezek mellett pedig szeretnénk benne lenni a Dancing with the Stars második évadában is.

Köszönjük az interjút!!

Készítették: Gróh Júlia, Koller Hanna, Lupp Adrienn, Móricz Petra és Toperczer Júlia