.
Hogy érzed magad, hogy telik a karantén? Átalakult a munkád a korlátozások miatt?
Szerencsére a karantén olyan nagy változásokat nem hozott az életemben, a munkámat csak személyesen lehet ellátni, továbbra is bejárunk a munkahelyünkre és helyszínre is ki szoktunk menni.
Hogy kerültél a Madáchba, miért lettél nyomozó?
A gimnáziumot azért választottam, mert a nagymamám a Madách Színházban dolgozott, és amikor meglátogattam, mindig elmentem a gimnázium mellett. Nagyon megtetszett az iskola, kiemelkedő volt az oktatás színvonala, beleszerettem a patinás épületbe.
Kiskoromban mindig légpisztolyt kértem a szüleimtől, hogy hadd játszhassak vele. Sose vették meg, ezért mondtam, hogy majd akkor megszerzem magamnak. A légpisztolyból később éles fegyver lett.
Melyik ügyed volt valamilyen szempontból a „leg”, esetleg olyan híres, hogy mi is hallhattunk róla?
Három jól elkülöníthető szakterületben dolgoztam, voltam kerületi és életvédelmi nyomozó, majd kommandós, túsztárgyaló is. Az életvédelem olyan volt, hogy délelőtt elvégeztem a munkát, este megnéztem a híradóban, mit csináltunk. Esetleg a 2007-es augusztus 20-ai tűzijáték lehet ismerős, ahol a nagy szél követelt áldozatokat. A legbüszkébb egy olyan ügyre vagyok, ahol egy szegény lány autóját és életét is elvették, ez olyannyira széleskörűre gyűrűzött, hogy egy olyan autótolvaj bandára tudtunk rábizonyítani rengeteg ismeretlen ügyet, akik például Szlovákiában, Romániában is követtek el hasonló bűncselekményeket.
Mennyire realisztikusak a nyomozós sorozatok?
Sajnos a való életben nem olyan egyszerű, hogy csak egy laptopba kell beírni adatokat, és mindenkiről tudsz mindent. Egy orvosszakértői-vélemény például két-három hónap, mire elkészül. Még a nagy prioritást élvező emberöléses ügyekben is minimum két hét, sőt, inkább 5-6 hónap egy DNS-teszt eredménye. Összegezve, van alapja a sorozatoknak, de a valóságban minden lassabban működik.
Mennyi időbe telt, amíg kitapasztaltad ezt a szakmát?
A főnökeim azt mondták, 4-5 évente érdemes területet váltani, hogy ne fásuljunk bele. Eddig négy munkahelyem volt, így valóban nem untam meg egyik munkámat se, mindet örömmel csináltam. Mindegyik terület más volt, így a beletanulási idő se egyezett. A kerületi nyomozásnál fél év után önálló az ember, sok mindenre felkészítenek, kell 1-1,5 év, hogy valaki rutinos legyen.
A tárgyalást lehet a legkevésbé gyakorolni, annyira különböző minden eset. Nagyon más gondolkodásmódja van az embereknek, így ott a rutin tényleg az éles munkák során keletkezik.
Milyen a szakma menete, hány százalékban sikeresek a munkáid?
A nyomozós munka 60-70%-ban íróasztal mellett zajlik, tanúkat, gyanúsítottakat hallgatunk ki, határozatokat írunk, rendőröket rendelünk ki. Van terepen zajló része is, például ha házkutatást tartunk, de ez a kisebb része.
A kommandós munka főleg az előkészületekből, gyakorlatokból áll. Ha van rá idő, akkor tervet készítünk. Ezek a bevetések 90%-ban sikeresek.
A kerületi nyomozások kevésbé, míg az emberölési ügyek annál inkább, hisz inkább családon belüli sérelmek vannak, mintsem amerikai, Columbo-filmek mintájára elkövetett sorozatgyilkosságok. A tárgyalásoknál pedig szinte 100%-os a jó végkimenetel.
Tudnál esetleg mondani egy konkrét túsztárgyalást?
Az egyik legdrámaibb esetem Tatabányán történt, egy kábítószeres férfi lőtte le saját anyját, valamint élettársát, és nem lehetett tudni, hogy a gyerekek a házban tartózkodnak-e, plusz a férfinél sportlövő volt, amivel szitává lőtt egy rendőrautót.
Ha nem ezt a szakmát űznéd, hol helyezkedtél volna el?
Több lábon állok, Taekwondo oktatói képesítésem van és Kettlebellt is oktattam, elvégeztem egy rendezvényszervezői és egy masszázstanfolyamot is, a feleségem nagy örömére, és őstermelő is vagyok. Fontosnak tartom, hogy a munkámon kívül legyenek hobbijaim, amik kikapcsolnak és elterelik a figyelmem a bűnüldözésről, de ettől függetlenül nagyon szeretem a munkám és nem változtatnék.
Milyen a szakma lelki háttere, mennyire megterhelő a mentális egészségre nézve?
A három munkaköröm közül az életvédelem volt a legmegterhelőbb, sok halálesetet láttunk. A szomorú epizódokat leginkább humorral vészeltük át, próbáltuk tárgyiasítani az embert, nem gondoltunk arra, hogy az áldozat valakinek a szerette.
Mennyire lehet lenyomozni embereket akár mobiltelefonon keresztül?
A mai világban önkéntelenül rengeteg információt osztunk meg magunkról. Az olyan telefonok, amikben nem kivehető az akkumulátor, éjjel-nappal lehallgathatóak és kamerájuk is bekapcsolható, valamint a GPS alapján is bármikor beazonosítható, hogy hol vagyunk.
Milyenek voltak a te madáchos éveid?
A továbbtanulás szempontjából kettős volt. Az orvosi egyetemet céloztam meg, ezért biológia fakultációra jártam, de utána rájöttem, hogy a Rendőrtiszti Főiskola jobban érdekel. Mészáros Csaba igazgató úr a történelem, Gadanecz Éva tanárnő az irodalom-nyelvtan felvételire készített fel. Nagyon hálás vagyok nekik a sok segítségért és, hogy ilyen jó oktatást kaphattam tőlük.
Pont, amikor én végeztem, akkor építették fel az üvegfalú aulát, akkor újították fel a számítógép termet, robbanásszerűen fejlődött az iskola. Pár éve tartottuk az iskolában az osztálytalálkozónkat, megcsodáltuk az ódon falait.
Mit adott neked a Madách?
Az iskola a tanulás szeretetére hívta fel a figyelmem és ráébresztett arra, hogy a négy év után sem áll meg a világ. Az ember egy életen át tanul, mindig érdemes új dolgokat tanulni. Soha nem bántam meg, hogy a Madáchot választottam.
Tartod még a kapcsolatot a régi osztálytársaiddal? Milyen tanácsot adnál egy most madáchos diáknak?
Öt éves találkozóink vannak a régi osztálytársaimmal, de szerintem lehetne gyakrabban is. Pár emberrel jobban tartom a kapcsolatot például közösségi felületeken.
Egyik tanácsom, hogy olyat csináljatok, amit szerettek, akkor is, ha nem kaptok érte olyan rettenetes sok fizetést. Így biztos stresszmentesen és örömmel fogtok dolgozni. Nagyon fontosnak tartom, hogy a munka hobbi is legyen számotokra.
Másik tanácsom, hogy sok időt töltsetek a barátaitokkal, hiszen később az együtt töltött időre és az élményekre fogtok emlékezni, a tárgyak csak rövid ideig tesznek boldoggá. Használjátok ki azt a négy évet a gimnáziumban együtt.
Köszönjük az interjút!
Az interjút készítették: Pintér Panna Léna és Sebestyén Előd
