A 11. b osztály tagjai Deák Anikó tanárnő vezetése mellett nagyon érdekes interjúalanyt választottak: egy Madách-leszármazottal, Martinique Madáchcsal készítettek interjút.
Az anyag Madách élettörténetével és utóéletével kapcsolatban is számos érdekes adalékkal szolgál, köszönjük az alapos kutatómunkát!
A képeket Martinique Madach bocsátotta a rendelkezésünkre.
A Madách család brazíliai otthonában: Madách Martinique legkisebb fiával és Lázár Flóra – háttérben Az ember tragédiája Zichy Mihály által készített művészi jelenetképei
Ön használja még a magyar nyelvet?
Írni nem tudok jól magyarul, de beszélni szívesen beszélek, és szeretnék is gyakorolni, fontos nekem ez a nyelv.
Azt szeretnénk öntől megkérdezni, hogy mit jelent az önök családi életében a Madách -örökség?
Nagyon örültem, mikor hallottam, hogy ez a neve az iskolának, és nekünk nagy öröm és büszkeség, hogy Madách Imrének rokonai vagyunk. A mamám és a nagymamám Sztregován születtek és ott is nőttek fel, úgyhogy nagyon közeli ez a kapcsolat. Én, amikor 1985-ben voltam Szlovákiában a kastélyban, ahol Madách Imre is élt, akkor még az le volt rombolva, rossz állapotban volt, mégis nagy élmény volt nekem. Mindig rajongtunk Az ember tragédiájáért, habár bonyolult és nehezen lehet értelmezni.
A család szokott a műveiből vitaestet vagy felolvasóestet tartani?
Persze, felolvasást, beszélgetést. A mama volt Pesten, mikor újra előadták Az ember tragédiáját színházban, modernizálva. Nekünk mindig volt folyamatos kapcsolatunk a múlttal.
Esetleg valamikor meghívhatnánk önt és akár a családját az iskolánkba egy beszélgetésre?
Idén októberben szerettem volna menni Sztregovára, Madách Imre halálának az évfordulójakor, de sajnos ezt a helyzet nem tette lehetővé, viszont jövőre is tervezek menni, akkor szívesen meglátogatnám az iskolát.
Nekünk ez nagyon nagy megtiszteltetés, hogy beszélhetünk!
Nagyon köszönöm, és én is nagyon örülök, hogy megismerkedtünk egymással, mert ez nekünk nagyon fontos. Három fiam van, és a feleségem sajnos nem beszél magyarul. Nehéz lett volna így tovább vinni a nyelvet, hogy a feleségem nem beszél magyarul, de ő van többet a gyerekekkel. A gyerekeim már a 3. generáció lenne, de ők már nem beszélnek magyarul, csak én. Nagyon nehéz a magyar nyelv, ha nem gyakorolják, én se nagyon tudok már írni.
De foglalkoznak ezzel, hogy ők is Madách leszármazottai?
Persze, mindenki büszke rá. Két évvel ezelőtt voltunk Sztregován a családommal. Meglátogattuk a múzeumot is, és tudják, hogy milyen nagy ember volt ő. A nővérei pedig még beszélik a magyart, nagyon büszkék a hagyományainkra, múltunkra.
És ők hol élnek?
Ketten itt Sao Paoloban, egy pedig Seattle-ben, Amerikában.
Volt már más is, aki felkereste önöket Madách ügyében?
Volt itt pár éve egy magyar író, ő írt egy cikket rólunk, a mama még élt és csináltunk egy képet is. Rajta kívül senki nem keresett még meg minket.
És hogyan jutottak ki oda, ahol most élnek?
A papám huszár volt Magyarországon a háború után, mikor az oroszok kezdtek támadni, a papámnak muszáj volt elmennie az országból, mert megölték volna, úgyhogy ő elküldte a mamámat és az anyai nagyszüleimet Németországba. 7 évig éltek ott, 1944-től ’51-ig. ’51-ben a helyzet ott nagyon rossz volt anyagilag és mindenhogy, és kitört a koreai háború is, nagyon drámai volt minden, és a mama úgy döntött, hogy muszáj elhagyniuk Európát. Kaptak egy lehetőséget, hogy mehetnek Amerikába, de ez az utolsó pillanatban elúszott, mert a nagyszüleimet nem engedték be, mert már 60 évnél idősebbek voltak. A mama nem hagyta őket egyedül, így oda nem mentek. Aztán gondolkodtak Argentínán és Venezuelán, de voltak rokonaink Brazíliában. A papám írt nekik leveleket és ők azt mondták, hogy Sao Paolo egy nagyon érdekes város, menjenek oda. Így végül idejöttek.
Nehéz volt ott letelepedni, és majd sikereket elérni?
Nagyon nehéz volt, de azáltal, hogy a papámnak volt valamilyen képesítése, a mamám pedig több nyelvet is beszélt, valahogy sikerült nekik elkezdeni dolgozni. Idővel egyre feljebb tudtak haladni, egyre jobban éltünk.
Vannak ott még magyar emigránsok is?
Emlékszem, ebben a házban, ahol most lakunk, kb. kétszáz magyar élt, volt egy egész kolónia, mind magyarul beszéltek. Sokuknak nagyon jól is ment itt. Most már csak egy kisebb magyar klub van, egyre csökken a magyarok létszáma, mert az idővel egyre jobban elhalványulnak a kapcsolatok. A kezdeti kétszáz helyett már csak 25 ember maradt körülbelül. Nagyon nehéz a magyar nyelv, ezért nehéz fenntartani és tovább vinni a magyar hagyományokat.
A környezetükben élő nem magyarok is tudják, hogy Önök kitől származnak?
Igen, de nem tudják, hogy mennyire fontos ez. A világ másik felén vagyunk, itt nem olyan fontos, mint Magyarországon. Nem olyan erős a kapcsolat, de szerintem meg kéne próbálni valahogy erősíteni ezt a kapcsolatot.
Van esetleg családi anekdota vagy történet Madáchról amit így nem feltétlen ismernek történelmileg?
Nem, nem nagyon tudok ilyet mondani. Nagyon fiatalon halt meg, szóval kevesen éltek vele. Kevés van a napi életéről, Aladár (nagymamám apukája) élt vele csak, nagymamám Svájcban tanult. Nem volt egy nagy családi élet , ezért nem tudok sokat az akkori családról.
Van aki most a családon belül írással foglalkozik vagy valami irodalmi dologgal?
Nem, senki se örökölte ezt a tehetséget, sajnos.
Meg tudná mondani, hogy hogy lett az Ön vezetékneve Madách, mert ezt nem pontosan értjük?
Anyukám Lázár volt és a nagymamám volt Madách. Mivel nem volt férfi leszármazott, én kaptam meg a nevet, én a családi házban születtem. Én is Madách- vér vagyok, és így megmaradt a kapcsolat.
Az Ön gyermekeinek is Madách a vezetékneve?
Igen ők is Madáchok és viszik tovább a nevet.
Arról esetleg megtudhatnánk valamit, hogy Önök ott kint mivel foglalkoznak?
Egy cégnél dolgozom, itt van pár gyár, tehénbeleket vásárolunk, és a belekből dolgozunk, ha tiszta a bél, akkor van benne (nem tudom, hogy mondani magyarul) glükóz. Azt kémiai gyártással átfejtjük (átalakítjuk?) vérhígítóvá. Ezt adjuk el. Azzal foglalkozom, hogy a különböző országokkal beszélek a piacon, sokat utazgatok. Vannak klienseim Európában és Ázsiában. Ez mind azért van, hogy exportáljuk az árut, és ne csak Brazíliában adjuk el. Idősebbik nővérem mar nyugdíjba ment, de ő tanárnő volt itt egy egyetemen. A középső nővérem Amerikában él már nagyon sok éve, és ott alapított családot egy magyar emberrel, Kalotai Dénessel. Nekik három lányuk van. A legkisebbik nővérem Brazíliában van és egy könyvtárban dolgozott, most már ő is nyugdíjas. Utána van a következő generáció, ott van egy orvos, (a nővérem fia) és van egy ügyvéd. Az én fiam üzleti adminisztrációt tanult. A második fiam Horvátországban, Zágrábban él. A legkisebbik (aki a fényképen van) 20 éves és egyetemre jár.
És mit mondana: Madách és az egész magyarság mennyire része az életüknek?
Nekem nagyon fontos. papámnak is nagyon fontos volt, összetartott minket. Mindig énekeltük a magyar Himnuszt, és amikor papa meghalt, akkor is elénekeltük. Többször szeretnénk látogatni, de a távolság és az idő mindent elválaszt. Nagyon büszkék vagyunk, hogy kapcsolatot létesítettünk az iskolával, és nem szeretnénk ezt elveszteni. most beszéltem a nővéremmel, nagyon hálásak és boldogok voltak. Lehet ez egy kisebb tűz , amiből lehetne egy nagyobb dolgot csinálni. Bármikor számíthatnak ránk!!
Köszönjük az interjút.
Az interjút Barna Sarolta, Gáspár Kinga és Konics Lili 11.b osztályos tanulók készítették.
Családi fényképek
Az alsósztregovai családi kastély (1940)
Lázár Flóra és Bezegh-Huszágh István (1943)
Karácsony (1943)
A képen balról jobbra: Bezegh-Huszágh Miklós, Csipkay Mária, Lázár Borbolya, Lázár Orsolya, Lázár Flóra, Lázár Pál, és Madách Flóra
Tárgyi emlékek
A felhasznált fényképeket Martinique Madach bocsátotta a rendelkezésünkre.
Nagy Szebasztian A FELVIDÉK MA folyóiratban írt cikket a családról (2016.02.02.), érdemes azt is elolvasni.
