Programok

A jubileumi év programjainak tervezete – havi lebontásban

Az idei tanévben a koronavírus-járvány rendkívüli kihívás elé állította iskolánk minden tanárát, diákját, dolgozóját. De a nehéz körülmények ellenére sem szeretnénk lemondani arról a lehetőségről, hogy iskolánk fennállásának 140. évfordulóját méltóképpen megünnepeljük.

Alapvető célunk az, hogy minél szélesebb kört vonjunk be a programok tartalmi kialakításába, hogy minél többen átélhessék az ünnep pillanataiban a Madáchhoz való tartozás felemelő közösségi érzését.

Ha a tervezett programok megszervezésében változás lesz, ezeket az információkat az iskolarádióban is és a honlapunkon is közöljük.

 2020. október

  • ✔ Sor kerül a jubileumi év programsorozatának megnyitójára az iskola udvarán 
  • ✔ a Zene világnapja – rendezvény keretei között, amelynek lebonyolításában a művészeti munkaközösség vesz részt. 
  • ✔A  művészeti munkaközösség szerkeszti a jubileumi év honlapját, itt tudunk folyamatosan tájékoztatást adni programjainkról, és elkészítette a rendezvénysorozat logóját is.
  • A munkaközösség idei Madách-kupa témájának az egész rendezvénysorozat mottójául meghatározott Generációk találkozása témát jelölte meg.
  • A munkaközösség ezen túl digitális fotókiállítás megszervezését tervezi a jubileumi év folyamán, és tervez egy kiállítást is  régi madáchos fényképekből is.
  • A történelem munkaközösség októberben meghirdeti egész éves programját, amelynek során tanulóink az iskolánkban végzett, a tudomány, a kultúra vagy a közélet területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyiségeinek életútját dolgozzák majd föl. A fényképpel illusztrált rövid életrajzok a folyosókat díszítik majd – hasonlóan a 125. évforduló alkalmából készült tablókhoz.
  • Ugyancsak egész éves programot szervez az osztályfőnöki munkaközösség: kiemelkedő tevékenységet folytató volt madáchosokkal készítenek interjúkat diákjaink, a legjobbakat az évkönyvben jelentetjük meg. Legkésőbb október végéig elkészül egy lista azokról a volt madáchos diákokról, akik szívesen osztanák meg sikereik titkát jelenlegi diákjainkkal, de az osztályok maguk is felkutathatnak interjúalanyokat. Az elkészült interjúk leadási határideje 2021. január 31.

2020. november

  • 2020.10.04. 15:00. A matematika-fizika-informatika munkaközösség szervezésében: Logikai csapatverseny. A feladatok és azok megoldásai az iskola 140 éves évfordulójához kapcsolódnak.
  • Plakátkészítő verseny az angol munkaközösség szervezésében, melynek témája Madách Imre és iskolánk élete.
  • Ebben a hónapban kerül sor a nyolcadikosok versenyére a német munkaközösség szervezésében, melynek témája az iskola 140. évfordulójával kapcsolatos.
  • Ugyancsak a német munkaközösség szervezésében zajlik egy fordítási verseny, amelynek témája szintén iskolánkhoz kapcsolódik.
  • A neolatin munkaközösség a honlapon lévő idegen nyelvű iskolabemutatások frissítését tervezi, valamint a „Miért jó ide járni?- kérdés alapján véleményeket kérnek a jelenlegi diákoktól; a legérdekesebb válaszokat az évkönyvben is megjelentetjük magyar és idegen nyelven.

2020. december:

  • A magyar munkaközösség által meghirdetett verseny, a Diákszínjátszó fesztivál (amely idén madáchos filmfesztivál lesz) iskolai fordulója zajlik. Az elkészült filmek beérkezési határideje december 14.

2021. január:

  • Madách-nap: a művészeti munkaközösség vállalta feladatként a program megszervezését.

2021. március

  • Tavasszal kerül sor egy fizika-informatika projekt megvalósítására: Energiaátalakulásokon alapuló szerkezet vagy kísérlet bemutatása Madách Imre korából (amelyet akár Madách Imre is láthatott).
    A szerkezet működéséről, illetve a kísérletről ismertető és videó készül.

 2021. április

  • A testnevelés munkaközösség a tavaszi időszakban 140 perces focibajnokságot szervez legendás tornatanárunk, Kováts Attila emlékére ( Kokó Emléktorna). A verseny mostani és volt madáchosok között zajlana.
  • A munkaközösség tervezi egy 140 perces röplabdabajnokság, valamint egy 140 ütemű gimnasztikus gyakorlat megrendezését is. 
  • Ebben a hónapban kerül megrendezésre a magyar munkaközösség szervezésében a hagyományos szavalóverseny, amelynek témája Madách és kora lesz. 

2021. május

  • A természettudományi munkaközösség Mi lapul a szertárok mélyén? címmel szervez kiállítást az egykori és mai oktatási segédletekből.
  • A munkaközösség tervezi még 140 fa ültetését az Önkormányzattal egyeztetve, ha ez nem tud megvalósulni, akkor 140 virág (ládás, cserepes) elültetését tervezi a Madách Gimnázium épületében. A munkaközösség tervei között szerepel természettudományos területen dolgozó volt madáchosok neveinek összegyűjtése, és találkozó/előadás szervezése velük az érdeklődő diákok számára.           
  • HÍREK A 140. ÉVFORULÓVAL KAPCSOLATBAN

    Ünnepi gálaműsor és generációs madáchos osztálytalálkozó

    Kedves jelenlegi és volt madáchos diákunk, kedves érdeklődők!

    Sajnálattal közöljük, hogy a Covid- járvány miatti helyzetben a májusi nyitás ellenére nem tartjuk biztonságosnak az ünnepi gálaműsor és a madáchos osztálytalálkozó megszervezését.

    Mindkét rendezvényünket szeptember hónapban fogjuk megtartani, az időpontról és a helyszínről a honlapunkon fogunk tájékoztatást adni. Mindkét rendezvény regisztrációhoz kötött.

 

Elérhetőség
1073 Budapest, Barcsay utca 5.
+36 (1) 322-2081