.
Az interjú előtt említetted, hogy korábban politikai beszédek írásával is foglalkoztál. Mi vezetett erre az útra?
Szerintem tizenhét-tizennyolc évesen sokaknak korai lehet a pályaválasztás, hiszen az ember ekkor még nem biztos, hogy pontosan tudja, mivel szeretne foglalkozni egész életében. Nekem biztosan az volt, nem is jó irányba indultam el.
Az érdeklődési körömből kiindulva, nagy történelemfanatikusként az ELTE bölcsészkarán kötöttem ki, és csak később tudatosult bennem, hogy történelemszakos diplomával elsősorban tanárként vagy kutatóként tudnék elhelyezkedni, azonban egyiket sem éreztem önazonosnak.
Így másodévben váltottam politológiára – hiszen gyerekkorom óta volt bennem egy erős érdeklődés a közélet iránt–, és kezdtem el még egyetemi tanulmányaim mellett politikai kommunikációval foglalkozni.
Természetesen a beszédíráshoz se egyenes út vezetett, és bár nagyon örültem, hogy később így alakult, mondhatni véletlenül sodródtam bele. 2009-ben egy akkor még parlamenten kívüli pártnak, az LMP-nek kezdtem el dolgozni aktivistaként – kicsit több mint két évet töltöttem el ott, nagy elköteleződéssel, világmegváltó tervekkel. Plakátragasztással kezdtem, aztán egy helyi választási kampány után az országos kommunikációs stáb mellett kötöttem ki, ahol kommunikációs anyagok, sajtóközlemények, kampányanyagok, később a frakció mellett dolgozva beszédek, döntéselőkészítő anyagok írásával foglalkoztam.
Kalandos utad volt, és még folytatódott, hiszen azóta marketingügynökséget vezetsz. Hogyan jutottál el odáig, hogy saját céget alapíts?
Hosszú volt az út odáig, amíg úgy éreztem, hogy elég tapasztalatom van, elég tudást gyűjtöttem ahhoz, hogy saját céget alapítsak. A politikában töltött idő jó tanulópénz és önismereti projekt volt, a politizálás után viszont a tanulmányaim befejezésére koncentráltam. Igyekeztem elhelyezkedni a szakmában, de a politikai elemzők, politológusok piaca nagyon szűk, így egy hirtelen adódó lehetőséget megragadva egy kreatív mellett kezdtem el szövegírással foglalkozni. Később szabadúszásra váltottam, majd egy akkori ügyfelemnél, egy nyelviskolánál lettem interim, főállású marketinges (a Speak! Nyelviskola Magyarország egyik legjelentősebb online jelenléttel bíró nyelviskolája – a szerk.).
A nyelviskola után igazolt le egy kifejezetten tartalomfejlesztésre specializálódott marketingszövegíró ügynökség, ahol először szintén marketingeskét dolgoztam, később operatív vezetőként irányítottam a szövegírók, kreatívok munkáját és a cég kiadói üzletágát.
Régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy saját vállalkozásba kezdek, de céget alapítani nagy felelősség, és szerintem létfontosságú, hogy az alapítás pillanata előtt a lehető legnagyobb tapasztalatot gyűjtse be az ember. Addigra voltam szabadúszó, voltam ügyfél- és ügynökségi oldalon is, így nálam ez a „csináljuk pillanat” 2019 őszén jött el.
2020 márciusában egy hatalmas, sok szempontból úttörő online üzleti konferenciát rendeztetek meg a cégeddel. Ez volt az Onlife. Egy korábbi interjúban említetted, hogy „kompromisszummentes minőségre” törekedtetek. Ezt kifejtenéd kicsit?
A legfontosabb, hogy az a szándék vezérelt minket, hogy bár az eseményt online rendezzük, mégis teljes értékű legyen. Mitől lesz egy konferencia teljes értékű? Szerintem attól, hogy közel azonos értékajánlata van egy rendezvénynek online, mint offline. Szerencsére a technológia lehetővé teszi, hogy a fizikai kontaktuson kívül mindent át tudunk vinni a digitális térbe. Meghallgathatunk előadásokat, részt vehetünk workshopokon, új ismeretségeket köthetünk, vagy éppen ismereteket gyűjthetünk cégekről a virtuális kiállítói térben.
Sőt, bizonyos szempontból még többet is nyújthat egy online konferencia, a felvételről futó stúdióminőségű előadások mind vizuálisan, mind tartalmilag profibbak lehetnek, közvetlenül kérdezhetünk egy előadótól, könnyedén kapcsolódhatunk más résztvevőkkel. Az online tér mindezt különösen az introvertáltabb emberek számára teszi könnyebbé, akik egy offline eseménynél nem mernének odamenni a „híres emberhez, akit a színpadon láttak okos dolgokat mondani”, a virtuális tér biztonságában viszont bátran megteszik.
Szerintem nem szabad elengedni azt, ami önmagában is értékes, ezért karanténfeloldás, újranyitás ide vagy oda, 2021 májusában is lesz Onlife, 2021-ben is online és teljes értékű lesz, és megcélozzuk a 2000 résztvevőt. Soha nem helyettesítőként tekintettünk erre a formátumra, nem a kényszerű kompromisszumot látjuk az online eseményekben, hanem a lehetőséget arra, hogy lebontsuk a négy fal jelentette korlátokat, közösséget építsünk és tömegek számára tegyük lehetővé a kreatív kapcsolódást.
Szerinted mit tett hozzá a Madách az eredményeidhez? Mi az, ami miatt nélküle nem sikerülhetett volna?
Már a közéleti érdeklődésemhez is hozzájárult. Ez az iskola mindig híres volt arról, hogy kritikai szellemre neveli, gondolkodni is megtanítja az embereket, nem csak számolni, írni, angolul beszélni. Az, hogy az értelmes vitának a Madáchban mindig volt tere, rengeteget számított.
Nem akarok hamis képet festeni magamról, ezért a teljesség kedvéért le szeretném szögezni, nem voltam jó gyerek [nevet]. Noha huligán sem voltam, sokszor keveredtem vitába a tanáraimmal, sok kellemetlen percet okoztam nekik, de ezek a viták engem hihetetlenül sokat építettek. Építették bennem azt, hogy merjek megkérdőjelezni dolgokat, ne fogadjak el kész igazságokat, legyen véleményem, gondolkozzak mielőtt beszélek.
Ami pedig kifejezetten szakmailag járult hozzá a fejlődésemhez: mindenképpen az írás – amit ugye mindig megelőz az olvasás –, hiszen szövegíróként, vagy akár előtte, beszédíróként is szövegekkel dolgoztam, dolgozom.
Egészen biztos, hogy Vajda Éva tanárnő nélkül ez nem alakulhatott volna így, nem lennék az, aki vagyok. Szerintem kijelenthető, hogy bár nem ő volt az osztályfőnökünk, nem vele volt a legtöbb óránk, ő volt az osztályunkra a legnagyobb hatással, különösen ránk, magyarfaktosokra.
Egy kicsit elvontabb osztály volt a miénk, ami többek között abban is megnyilvánult, hogy kevésbé voltunk erősek a reál tantárgyakban [nevet], inkább a humán vonalat képviseltük. Éva szerintem hihetetlenül sokat tett hozzánk, főleg a szövegek iránti szeretet terén. Neki köszönhetően olyasmiket olvastunk el, amiket magunktól valószínűtlen, hogy valaha is a kezünkbe vettünk volna.
Neki köszönhetem személyesen azt is, hogy nem félek színpadon, nagy tömeg előtt beszélni. Talán nem is tudja, mekkora szívességet tett nekünk azzal, hogy egyszer 7-8. osztályos korunkban azt a feladatot adta nekünk, hogy álljunk ki az osztály elé, és egy szabadon választott témában, egy percben folyamatosan beszéljünk, lehetőleg papír nélkül. Lényegében nyilvános beszédet kellett tartanunk, és Éva hihetetlen pedagógiai érzékkel ezzel olyan gátat bontott le bennem, bennünk, ami rengeteg embert élete végéig megakadályoz az előre lépésben. Ez volt a beavatás, azóta félelem nélkül lépek fel a színpadra és beszélek ötven, száz, ötszáz vagy akár ezer ember előtt.
Nála tanultunk meg írni, jegyzetelni, ő tanított meg minket gondolkodni, mert vele szó szerint mindenről is lehetett beszélgetni akár a szünetekben, akár az irodalmi kávéházban.
Egy-egy tanár életre szóló nyomokat hagy az emberben. Ő ilyen tanár volt. Csupa nagybetűvel.
Mit üzennél a mostani madáchosoknak, azon kívül, hogy Vajda Évához járjanak magyarfaktra?
Ez most papolásnak fog tűnni, de tényleg nagyon fontos a sokszor alulértékelt közösségi programokon: a Madách-napokon, Diákszínpadon, gólyatáborban és hasonló eseményeken való részvétel. Akkor is, ha „sok a dolgod”, fáradt vagy, lázadásból kihagynád, cikinek érzed. Csak utólag érted és érzed, mennyit adnak ezek az élmények, és mindig utólag kívánjuk azt, bárcsak végig ezt csináltuk volna a gimnázium alatt. Nem biztos, hogy ott és akkor feltűnik, de a közös alkotási folyamatokat egyedül, később nem lehet pótolni. Ezek soha vissza nem térő, egyszeri és megismételhetetlen pillanatok.
És olvassatok el mindent, ami a kezetekbe kerül, mert most még minden érdekelhet!
