.
Domokos Ádám: Milyen emlékeid maradtak meg a Madáchról? Esetleg van-e valamilyen vicces történet, ami az iskolához kötődik és amelyet szívesen megosztanál?
Ha visszagondolok életemnek arra a 4 évére, lehet azt mondani, hogy a legszebb, legboldogabb évek voltak. Belegondolva, soha nem éreztem, hogy bárki bántana engem, rosszul érezném magam. Sőt, azzal, hogy én fociztam, különlegessé is váltam és az iskola rengeteg támogatást adott nekem. Később, amikor már a felnőtt csapathoz jártam edzeni, a segítőkészség végig jelen volt a tanárok és az igazgató részéről is.
Még mielőtt madáchos lettem, sportiskolába jártam, ahol a kézi- és kosárlabda volt a sport és ott nagyon nem nézték jó szemmel, hogy én focizom. Egy ideig a kézilabdával egyszerre csináltam, de amikor váltottam, az nem tetszett nekik, nagyon nehezen fogadta el például a kézilabdás tanár. Akkoriban a futball megítélése okkal, vagy ok nélkül elég rossz volt Magyarországon, ezért is lehetett, hogy nem tudták úgy elfogadni, hogy én futballozom. A Madáchban ilyen abszolút nem volt. Azt vettem észre, hogy mindig támogattak, támogatták, hogy futballozom. Az egy elég rossz időszak volt a labdarúgásnak, de büszkék voltak rám.
Amikor első alkalommal beléptem az iskolába felvételizőként, magával ragadott az az atmoszféra, ami a Madáchban van. Egy nagyon jó érzés töltött el, ami utána meg is maradt. Nekem az volt az álmom, hogy a belvárosban járjak gimnáziumba Óbuda után, ahol felnőttem. Úgy gondoltam, hogy a gimnáziummal kicsit kinyílik a világ.
Ugyanakkor az első és talán legmaradandóbb élményeim a gólyatáborból vannak, ahol nagyon sok vicces ember gyűlt össze. A szervezők és az évfolyamtársaim kiváló brigádot alkottak, de most nem emlékszem egyéb olyan kiemelkedő történetre, amit érdemes lenne megemlíteni.
Komoly Samu: Mi a legnagyobb érték, amit a Madáchnak köszönhetsz, és hogy hasznosítod ezt a mindennapjaid során?
Az első perctől fogva nagyon jó kapcsolat volt köztem és az iskola között, én egyszerűen nagyon szerettem, mondhatjuk, hogy lubickoltam benne. Én olyan személyiségnek tartom magam, hogy alapvetően nem bántok senkit, megpróbálok mindenkivel jól kijönni, ez az iskola is alapjaiban ilyen. Utólag átgondolva lehet, hogy ez tudatosan választott érték az iskola részéről. Nyilván nem szerethetsz mindenkit, vannak ellentétek, de az iskola és a tanárok nem erősítik fel, hanem kezelni próbálják. Biztos, hogy van, aki nem szeretett oda járni, de azt gondolom, hogy a nagy többség nagyon szerette, és szereti most is azt az iskolát. Nem emlékszem arra, hogy egy nagyon merev iskola lett volna, de tiszteltük, segítettük egymást, és próbáltuk minden helyzetben jól érezni magunkat.
Azonban a futball az egy teljesen más közeg. Biztos vannak bírók, akik rácáfolnának azokra, amiket az előbb mondtam, meccsen el tudja veszteni az ember a fejét, viszont ezeket utána persze megbánom. Azért is volt nagyon jó a Madách, mert a futball közeg megvan nekem délután, ami délelőtt nekem egyáltalán nem is kellett. Iszonyatosan jó kiegészítés volt a foci mellett, hogy az iskolában a tanulmányokat megkövetelték, értelmes emberek közt voltam. Ugyanakkor a labdarúgás egy versenysport, ahol néha előfordul rossz eseteben a káromkodás, sértődés, vagy akár nagyon ritkán verekedés is. Számomra mindkét világ szükséges.
Katona Andor: Mit tanácsolnál a külföldre készülő diákoknak, esetleg labdarúgóknak?
Nem árulok el nagy titkot, hogy a nyelvtudás a legfontosabb. Attól függetlenül, hova készülsz, az angol alapnak számít ilyen tekintetben. Nagyon sok olyan játékost láttam, akik nyelvtudás nélkül utaztak ki és iszonyatosan szenvedtek utána. Én mindig Angliába készültem. Nekem a Premier League volt az álmom, csak az érdekelt, csak az motivált. Egy második nyelv tudása rengeteg pluszt ad, új lehetőségeket ad, kinyílik a világ és értékesebb embernek fognak tartani. A tudás sosem árt, és ezáltal futball berkeken belül is talán intelligensebb embernek tartanak, mint egy átlag futballistát.
Maurer Patrik: Melyik volt a karriered legdicsőségesebb pillanata, mit tekintesz csúcspontnak?
Egyben volt a legdicsőségesebb és a legszomorúbb pillanat is, amikor 2012-ben Boltonban az év labdarúgójának választottak, sajnos az utolsó napon kiestünk. Ha mondjuk 15 éves fejjel belegondolok, hogy én lehettem egy Premier League csapatban az év játékosa és rákarcolták a nevem a csapat trófeájára, akkor egészen hihetetlen. Illetve a másik dolog, hogy kétszer voltam az év játékosa Magyarországon. Azt gondolom ez a válogatottban nyújtott teljesítményemet dicséri. Ugyanakkor fontos még, hogy egy angol másodosztályú középmezőnyben szereplő csapatból tudtam a Liverpoolba igazolni, ami így visszagondolva szintén egy hatalmas dolog.
Domokos Ádám: Hogyan befolyásolja a koronavírus a jelenlegi pályafutásodat?
Maga a koronavírus nagyban nem befolyásolja az életünket, hiszen edzeni tudunk, minden harmadik nap tesztelnek minket. Abban sajnos befolyásolta, hogy amikor elkaptam, ki kellett hagynom 2 hetet miatta, de sok emberrel ellentétben, szerencsére mi tudjuk végezni a munkánkat. Nyilvánvalóan a nézők hiányoznak. Például amikor a Fradival játszottunk Barcelonában idegenben, ahol kint kellene lennie nyolcvanezer embernek, de üres a stadion. Elindul a meccs, és csönd van. Hallom Piqué-t, hogy kiabál a csapattársának, amit normál esetben nem hallani. Egészen szürreális élmény. Nem érzem a nyomást sem, amit a szurkolók biztosítanának, vagy azt, hogy a közönség felmorajlana mondjuk egy szöglet után, hogy benyomná a kapuba a labdát. Ez most teljesen megszűnt. Olyan, mintha edzőmeccseket játszanánk azzal a tudattal, hogy 3 pontot adnak érte.
Köszönjük szépen a lehetőséget Bogdán Ádámnak. Akik részt vettünk az interjúban, bátran állíthatjuk, hogy nagyon nagy élmény volt és sok értékes tudást szereztünk, reméljük ez így van fordítva is, valamint az interjú olvasóinál.
Internet, 2021.02.01. 9.nyb
Kapcsolattartó, levezető: Domokos Ádám
Kérdések: Katona Andor, Domokos Ádám, Maurer Patrik, Komoly Sámuel
Interjút készítették: Domokos Ádám, Katona Andor, Maurer Patrik, Komoly Sámuel
Közreműködtek: Eke Barnabás, Spányik Máté, Dukán András Ferenc
Átiratot készítette: Komoly Sámuel
