Nyolcadikosok németversenye, 2 . forduló. Továbbjutók.

Kedves Diákok és felkészítő Tanárok! Köszönjük a beküldött feladatokat, ötletes fogalmásokat és illusztrációkat. Nagy örömünkre szolgált, hogy az idén 10 iskolából 28 csapat érdeklődött az iskolánkban már hagyománnyá vált „Nyolcadikosok németversenye” iránt és küldte be megoldásait. Élmény volt olvasni a fogalmazásokat, és mert igen nehéz volt a tervezett legjobb 10 csapat kiválasztása, német munkaközösségünk úgy [...]
Közérdekű

Gyászol az Alma Mater

Kilencvenhat éves korában, november 12-én elhunyt a Párizsban élő Méray Tibor író, újságíró, volt madáchos diákunk. Méray Tibor Budapesten született, 1924. április 6-án. A Madách Imre Gimnáziumban érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-latin szakon folytatta tanulmányait, ahol 1946-ban szerzett diplomát. Középiskolásként kezdett érdeklődni az újságírás iránt: fiatalkori zsengéi a Népszava és a [...]
Közérdekű

Nyolcadikosok németversenye

Kedves Nyolcadikos Németes Diákok! Az idei rendkívüli helyzetben sem marad el, csak online versenyként szervezzük meg hagyományos német nyelvi versenyünket, ahol a játékos feladatok mellett megismerkedhettek a (szóbeli) német nyelvi felvételink egyes feladattípusaival is, valamint a Madách Gimnázium 140. évi jubileumához kapcsolódó érdekességekkel is. Kérjük, figyelmesen olvassátok el a felhívást, melyben minden részlet megtalálható a [...]
Közérdekű

Sikerek spanyol nyelvből

Október 10-én a tatai Eötvös József Gimnáziumban ismét megrendezték az Országos Spanyol Nyelvű Vers- és Prózamondó Versenyt. Ez az alkalom az áprilisban elmaradt verseny pótlása volt. Iskolánkat három 11. e-s diák képviselte: Földessy-Stiegemeier Cecília, Kovács Máté és Mach Máté. A három kategóriából kettőt Mach Máté nyert (próza és kötelező vers), a szabadon választott versben pedig [...]
Közérdekű, Kultúrális, versenyek

A Művészeti Madách-kupa versenykiírása a 2020-21-es tanévre

Készítsen pályamunkát /műalkotást/ a „Generációk találkozása” témakörben!   Választható műfajok: film, filmetűd (kb. 3-5 perc) legalább 6, maximum 12 képből álló fotósorozat képzőművészeti alkotás: festmény, grafika, kisplasztika, szobor, stb. (festmény esetében maximum A/3-as terjedelemben) önálló zenemű (annak digitális felvétele) maximum 6 perc terjedelemben saját dráma cselekményvázlata, és egy jelenetének pontos kidolgozása saját vers vagy novella [...]
Közérdekű, Kultúrális

Ebédbefizetés szeptemberre

Ebédbefizetés szeptember hóra (figyelem: fontos határidők!) Készpénzzel, személyesen: A befizetés helyszíne: Budapest, VII. Akácfa u. 61. (Bischitz Johanna Humán Szolgáltató Központ) A befizetés időpontja: 08.24. 7:30-16:00 08.25. 7:30-14:00 08.26. 7:30-12:00 08.27. 7:30-16:00 08.28. 7:30-12:00 FIGYELEM! Kérjük, hogy azok a tanulók, akik bármilyen kedvezményben részesülnek, – nagycsaládos kedvezmény (szülői nyilatkozat innen letölthető) vagy – tartós betegség […]

Közérdekű

Nyári információk az iskolai ügyeletről, osztályozóvizsgákról, tanévnyitóról

FONTOS TUDNIVALÓK Nyári ügyelet július 8-tól kéthetente szerdán 900-1300-ig.         július 8., július 22.,  augusztus 5. és augusztus 19. Osztályozó- és javítóvizsgák Írásbeli vizsgák:augusztus 25. 800-tól* (mindenkinek, de 1 fő max. 2 tárgyból, illetve 2 év anyagából ír tantárgyanként!)   és      augusztus 26. 800-tól*  (csak azoknak, akik az előző napon nem vizsgáztak le mindenből)  […]

! KIEMELT !, Közérdekű

Evezős tábor 2020

COVID-19? Nem! HERNÁD-20! A madáchos vízen járók ismét útra kelnek! Gyere velünk! A kitűzött cél, a Hernád folyó teljes magyar szakaszának a végig evezése, majd a Sajó folyón tovább, egészen Tiszaújvárosig. Az időpont 2020. augusztus 2-9. Ha tudsz úszni, ha kedvedre lenne tábortűz mellett vacsorázni, sátorban aludni, bámulni a hullócsillagokat, akkor közöttünk a helyed! Nem […]

Közérdekű

A Versünnep értékelése

Kedves Madáchosok! Az idén számos rendezvényünk maradt el, vagy kénytelenek voltunk a járvány miatt máshogy megszervezni ezeket. Közülük a magyar munkaközösség Költészet heti rendezvénysorozatát említeném meg elsősorban: nem díszítettük fel verseitekkel az iskolát, nem tartottunk rendhagyó irodalomórát a könyvtárban, és a legreprezentatívabb rendezvényünk, a vers-és prózamondó verseny is virtuális térben zajlott. Nagy elismerés és tisztelet [...]
Közérdekű

Tájékoztató a digitális munkarendben megvalósuló adatkezelésről

Tájékoztató a digitális munkarendben megvalósuló adatkezelésről Az elmúlt három hétben sikeresen átálltunk a tantermen kívüli, digitális munkarendre, ennek során a tanárok és a tanulótársak sokszor online kapcsolatba kerülnek egymással, hang- és videóközvetítés zajlik közöttük. Előfordulhat, hogy a tanár azt kéri, a tanuló készítsen magáról felvételt, ami alapján meggyőződhet, hogy tényleg megtanulta-e a tananyagot, valóban elvégezte a [...]
Közérdekű
Elérhetőség
1073 Budapest, Barcsay utca 5.
+36 (1) 322-2081