… és akkor 2022 nyarára a válság érezhetővé vált hazánkban is. Elmaradt a pihentető uborkaszezon, hangos volt a közélet, eszkalálódott az ukrajnai háború. Így Cork városát az itt töltött augusztus eleji héten igazi rejtekhelyként éltem meg. A „Hide-out” amúgy az ACET nyelviskola utcájában lévő kávézó, ahol órák előtt és a szünetekben igyekeztem készülni és a kilátóteraszról bámultam a várost.
Cork Dublin után Írország 2. legnagyobb városa – a déliek szerint igazi fővárosa –, kétszázezer feletti népességszámmal. Engem mégis kisvárosi jellegével fogott meg. Bár 10 éve már voltam Írországban – akkor Kerry és Dublin volt az úticél –, sajnáltam, hogy Cork kimaradt. Mivel az itteni nyelvoktatási csomag tetszett a legjobban, így örömmel választottam. (Referencia volt számomra Furka Ildi, aki a szervező cég – Hungary Expert a Tanárokért és a Diákokért – részéről segített nekünk, és szintén volt az ACET – Active Centre of English Training – hallgatója.)
Mivel jelenleg nincs Budapestről közvetlen járat, Londonban szálltam át. Az eredeti tervemet a nyári európai repülőtéri káosz miatt módosítanom kellett. Az egyóra átszállási idő London/Gatwick repülőterén ebben a helyzetben igen szűkösnek tűnt (noha csak kézipoggyásszal utaztam). Így inkább vettem egy másik repülőjegyet 21 fontért, amely péntek este helyett vasárnap reggel 6 órakor indult Shannon helyett Corkba, London/Stanstedről (a város másik oldaláról). Így egy éjszakát Londonban, egyet pedig a repülőtéren töltöttem (Limerick így kimaradt. A nyugati part váraival szerettem volna indítani írországi tartózkodásomat.) Utólag kiderült, hogy jól tettem, mert Budapestről másfél óra késéssel indult a gép, és akkor már 150 font volt egy repülőjegy Stanstedről Corkba.
Londonban és környékén már többször voltam. Mivel éjfél után sikerült elfoglalni a szállást, napközben pihenni szerettem volna (a repülőtéri éjszaka előtt). A rendkívüli hőség miatt kiszáradt Hyde Parkot választottam, a kicsit agresszív mókusokkal. Itt fel tudtam készülni az esti Bob Marley életét feldolgozó előadásra. Bár fiatal korom óta egyik kedvencem, most sok újat tudtam meg róla, a Rastafariról, Etiópával való kapcsolatáról, Jamaicáról és a gyermekkoráról, és persze a két nő közötti őrlődéséről. Átnéztem néhány dalszöveget is, hogy minél többet értsek a darabból. A „Get up, Stand up”-ra 30 fontért sikerült jegyet vennem a Westenden található Lyric színházba. Nem bántam meg
Az előadást jól fel tudtam használni a nyelvi csoportban is, mert volt olyan feladat, amiben rövid ajánlást kellett készítenünk egymásnak egy film- vagy színházi élményünkről. A húszéves milánói lány – akivel összesorsoltak – szerencsére ismerte Bob Marley-t, én kevésbé az ő kedvenc animációs filmjét, a Gru-t.
https://www.youtube.com/watch?v=8t8iFAuPvZQ
A csoportot 12-14-en alkottuk, ahová a hétfőn reggel megírt teszt alapján két másik társammal együtt kerültem be (A2). Sikerült eltalálni a nekem való szintet, amire jelentkeztem. A csoport főleg spanyol anyanyelvűekből állt. Legközelebb hozzám mind térben, mind korban két cseh tanárnő volt. A csoport többsége húsz év körüli. Leonardo, aki fél éve tanított az ACET-ben maga is argentin, így óhatatlanul szóltak hozzá spanyolul. Ő a – mindenhol kifüggesztett – szabályzatnak megfelelően mindig angolul válaszolt. Megtalálta a hangot mindenkivel. Éreztem, hogy rám is figyel.
A csoport összetétele érződött például azon, hogy amikor a világot érintő konfliktusokról volt szó, akkor a mediterrán térségben tomboló erdőtüzek, vagy Tajvan kapcsán a kínai-amerikai viszony jutott a többség eszébe. Nem is került szóba az ukránokat ért orosz agresszió. (Talán a két cseh tanárnő gondolt rá, de ők sem beszéltek róla.)
Talán a legizgalmasabb nyelvi feladat – amelyet történelemtanárként is tudok hasznosítani – az egyszerű jövő idő nyelvtani gyakorlásához kapcsolódott. Egy adott problémát – miszerint egy tengerparti faluban, amelynek gazdasága a tradicionális falusi turizmusra épült, egy multinacionális vállalat wellness szállodaközpontot kíván építeni – kellett négy nézőpontból megvitatni. A négy szerepet – a multi képviselője, a falucska polgármestere, egy zöld polgárjogi egyetemista és a helyi kis tradicionális szálloda tulajdonosa – kisorsoltuk. (Az utóbbit kellett képviselnem.) Érdekes volt, ahogy mindenki ragaszkodott a szerepéhez, pedig az egyik leginkább érintett félként próbáltam asszertív lenni. Valószínűleg ebben az esetben a nyelvi és kulturális különbségek is szerepet játszottak. Kell időt találni arra, hogy a diákok egy-egy történelmi eseményhez való viszonyulást és a különböző érintettségeket ne csak a saját nézőpontjuk alapján, hanem egy másik ember helyzetéhez adaptált empátiával (akár szerepjátékon keresztül) tudják értelmezni. Ebben úgy érzem, tanárként még van tennivalóm, hiszen közös jövőnk múlhat ezen.
A diákszerep újbóli megélése régi vágyam, de komoly kihívás is volt. Ami nekem nehézséget okozott – saját megértési tempó, kellő időben történő reagálás, a csoport megítélése rólam –, miért ne okozna nehézséget nekik? Diákjaimnak valószínűleg a nekem egyértelműnek tűnő történelemtanulás jelent ugyanakkora vagy nagyobb nehézséget, mint nekem az angol.
Az Írországban tett látogatásomnak volt konkrét történelmi vonatkozása is. Hiszen az angolokkal szemben folytatott függetlenségi háborút (1919-1921) követően – hat északír megye kivételével – 1922-ben jött létre az Ír Szabadállam. (Az írek ekkor még példaként tekintettek egy az Osztrák-Magyar Monarchiához hasonló státuszra.) A függetlenség centenáriumát ünnepelték. Így ellátogattam a Crawford Art Gallery-be, ahol ennek kiállítást szántak, „AS THEY MUST HAVE BEEN” (1922-2022) címmel. Középpontja Seán Keating ikonikus festménye, a Men of the South. Az IRA harcosok brit katonai csoportra várva nem aggódva saját biztonságukért.
Még vasárnap – a kollégiumi szoba elfoglalása előtt – ellátogattam Blarneybe. A kisváros Corktól 10 km-re található, ahová a heti közlekedési bérletemmel (Leapcard) utazhattam. Rengetegen voltak. A mögöttem lévő kastélyt 1446-ban építették és világhírű park övezi (a 2019-es Írország fájával). A várfalba beépítve található a Blarney-kő, amit megcsókolva figyelemre méltó ékesszólási képességre tehetünk szert. Gondoltam, nem árt a kurzus előtt. Mint utólag kiderült, már I. Erzsébet alatt elterjedt volt a blarney-beszéd kifejezés: szép szavakkal befolyásolni, megnyerni valakit. Valószínűleg ezért nem tudtam a sort végig állni, inkább bejártam a környéket.
Sajnos egy hét után véget ért a hide-out, és Liverpoolon keresztül ahol nem maradhatott ki a Beatles, meg végre egy jó fish and chips – hazatértem a valóságba.
Beatles és II. Erzsébet
