Alkalmazás- és robotfejlesztés az Arduino-val
Europass Teacher Academy, Firenze

Az Europass Tanári akadémia egy hetes, „Introduction to Coding and Robotics with Arduino” tanfolyamán vettem részt Firenzében. Nagyon vártam az utazást, amely megvalósulása a Covid járvány miatt 2 évet csúszott.

A kurzus nagyon tartalmas, jól felépített volt, sok új ismeretet adott számomra. A tanfolyamot Lorenzo Gaspari tartotta, aki már az első napon barátságos, vidám légkört teremtett. A kurzus résztvevői között rövid időn belül jó kapcsolat alakult ki. Spanyolországból négy, Franciaországból és Lengyelországból kettő, Németországból egy kolléga vett részt a képzésen, Magyarországról ketten érkeztünk.

Az első nap a bemutatkozó prezentációkon keresztül betekintést nyertünk a résztvevők országának különlegességeibe, iskolájának életébe. Az ismerkedésünk megalapozta a tanfolyamot végigkísérő barátságos, együttműködő légkört. Bemelegítésképpen összeállítottunk egy egyszerű áramkört az Arduino felhasználásával. A többi nap fokozatosan haladtunk előre, egyre összetettebb projekteket valósítottunk meg. Az egyszerű LED-es áramkörök programozási lehetőségeinek megismerésével gyakorlatot szereztünk a C++ programozási nyelv alapjainak használatához. Megismertük és megértettük az elektronikus érzékelők és alkatrészek működését, a nyomógombok, motorok és szenzorok alkalmazási módjait. A kurzus végén már távolról vezérelhető műujjat készítettünk. Az utolsó nap fénypontja a kis csoportokban épített „önvezető” autók versenye volt. A nagyon egyszerű eszközökből létrehozott kisautók gombnyomásra indultak el, és ha akadályt érzékeltek maguk előtt, akkor megálltak. Igazi mestermunkát alkottunk.

A kurzusvezető megértően, nyitottan segített bennünket. A magyarázatai érthetőek, jól követhetőek voltak. Ha elakadtunk, készségesen, türelmesen segített nekünk.

A csoporttal több szabadidős programon is részt vehettem. A közös kávézások, beszélgetések mellett egy városnéző sétán ismertük meg a firenzei életről szóló, régmúlt időket idéző történelmi pletykákat. Így tudtuk meg, hogy Firenzében még templomot is lehetett venni, amely zöldséges boltként is működött.

A szabadidőmet Firenze felfedezésével töltöttem.

Az Uffizi képtár lenyűgöző gyűjteményének megnézése hatalmas élmény volt számomra. Élőben láthattam Botticelli műveit, amelyek közül a legjelentősebb a „Vénusz születése” és „A tavasz”. A belőlük áradó harmónia, a kifinomult elegancia és szépség nagy hatással volt rám. Caravaggio műve, „A Medusa” a lefejezés rettentő pillanatának megörökítésével hagyott mély nyomot bennem.

A Pitti-palotába is eljutottam, a kívülről szigorú épület a Mediciek fényűző, gazdag életébe engedett bepillantani. A gyönyörű drapériák, a lenyűgözően díszes bútorok visszarepítettek a XVII. századba. A Pitti palota mögött terül el az olasz kertművészet remeke, a domb tetejére felkapaszkodó óriási park, a Boboli kert.

A Galilei Múzeumban megcsodálhattam a 16-17. századi csillagászat eszközeit. A művészien kialakított tudományos eszközök segítségével végeztek számításokat a nap állásáról, a holdfázisokról. A távcsöveket, a Föld középpontú világképet modellező szerkezetet személyesen „Galilei” mutatta be. Több teremben kivetítőn futó minielőadások magyarázták el a fizika törvényeit. Egy emlékezetes időutazás részese voltam.

A hetet egy szombati kirándulással zártuk. Siena-ban igazi hagyományos olasz menüt ehetünk végig, Pisa-ban a keresztelőkápolna, a Dóm és a csodálatos kerengő bejárása után a ferdetorony árnyékában hűsölhettünk. Az út a lenyűgözően gyönyörű toszkán vidéken vezetett keresztül. Megcsodálhattuk a szőlős domboldalakat, amelyeknek a cédrusok és ciprusok különleges hangulatot varázsoltak.

A tanfolyam számomra sok új ismeretet adott. Úgy érzem, képes lettem egyszerű projektek alkalmazására és továbbfejlesztésére. Az Arduino egy könnyen kezelhető, innovatív és szórakoztató eszköz, amely jól használható lesz a programozás tanításának színesítéséhez, élvezetessé tételéhez.

Feltöltődve, megerősödve, sok-sok új élménnyel gazdagodva tértem haza. Köszönöm a szervezőknek, és a tanártovábbképzés munkatársainak, hogy lehetővé tették számomra a firenzei továbbképzést.

A legmenőbb „önvezető” autók versenye

Elérhetőség
1073 Budapest, Barcsay utca 5.
+36 (1) 322-2081