Diákjaink voltak

Szántó György

(1893 – 1961)

Író

Gimnáziumi tanulmányait iskolánkban végezte el, ezután a budapesti Műegyetem építészeti karára iratkozott be. Az első világháború miatt tanulmányait meg kellett szakítania. A fronton harcolt, ahol homloksebet kapott, majd jobb szemére megvakult.

Miután hazatért, festészettel foglalkozott. A kolozsvári román operaház díszlet- és jelmeztervezője volt 1920-ban, utána gyógykezelésre Bécsbe költözött, de nemsokára bal szemére is megvakult. Aradon telepedett le 1924-ben, 1925–1926 között a Periszkop című folyóiratot szerkesztette. 1929-ben az Erdélyi Helikon tagja volt. A gáz című regényét 1932-ben Az Írás című folyóiratban kezdte közölni, majd a lap megszűnése miatt az Aradi Közlönyben folytatta.

1942–1944 között Budapesten élt, majd 1947-ben immár végleg Budapestre költözött. Főleg ifjúsági és történelmi regényeket írt, melyekben a merész szerkesztésmód gazdag festőiséggel párosul.

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1nt%C3%B3_Gy%C3%B6rgy_(%C3%ADr%C3%B3)

Elérhetőség
1073 Budapest, Barcsay utca 5.
+36 (1) 322-2081