Diákjaink voltak

Szinetár Miklós 

(1932 –     ) 

filmrendező 

Huzella Elek irányítása alatt komponálni tanult, valamint énektanulmányokat folytatott Sallai József vezetésével. 1949–1952 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán tanult. 1953–1960 között a Budapesti Operettszínház rendezője, majd főrendezője, 1953–2004 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára volt. 1960–1962 között a budapesti Petőfi Színház művészeti vezetője. 1962–1971 között az MTV főrendezője, 1971–1974 között művészeti vezetője, 1974–1979 között művészeti igazgatója, 1979–1986 között elnökhelyettese, 1986–1990 között főrendezője. 

1987–1990 között a Nemzeti Színház építésének kormánybiztosa. 1993–1996 között a Fővárosi Operettszínház igazgatója, 1996–2001 között, valamint 2002–2005 között az Operaház főigazgatója. 2000 óta az Operaház örökös tagja. 2003 óta a Kossuth-díj és a Széchenyi-díj Bizottságának tagja. 2004 óta professor emeritus. 2005 óta a Magyar Televízió főmunkatársa. 2007 óta a Tévés Művészek Társaságának elnöke. 

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szinet%C3%A1r_Mikl%C3%B3s 

Elérhetőség
1073 Budapest, Barcsay utca 5.
+36 (1) 322-2081