Udvarhelyi Mária

„Ki sem lehetett robbantani engem a Madáchból”

Egyik hétvégére sikerült egyeztetnem az interjú időpontját Pronkné Udvarhelyi Máriával. A beszélgetésünk fő tárgya: volt iskolája, a Madách Imre Gimnázium, amelyről lelkesen mesélt a 140. évforduló alkalmából. Marcsi ma sikeres beszerzőként dolgozik, két fiú édesanyja, de régen (1992-1996) ő is a Madách padjait koptatta.

Érettségi óta hányszor látogattad meg a Madáchot? Milyen érzés újra visszajönni?

Az évek során többször visszalátogattam, főleg az érettségi utáni években. Ezt sajnos egy nagyobb szünet követte. Szívmelengető élmény visszatérni. Annyi minden történt… egy részem ilyenkor hazatér.
Egyik alkalommal egy volt osztálytársnőmmel meglátogattuk nagyon kedves tanárnőnket, Pantó tanárnőt. Az a nagy szeretet, amivel fogadott, nagyon jólesett, hiszen ennyi év után azt hittem, kevésbé fog emlékezni ránk. Imádtuk az óráit. Na jó, lehet nem mindenki, de aki a németet komolyan vette, az biztos. Évekkel később pedig ott voltunk vele, kávéztunk és csacsogtunk. Semmit nem változott, tele lendülettel, ötletekkel, szeretettel.
Kutattunk más ismerős arcok után is… hiányoltuk Margó nénit a portán, hiányoltuk Éva nénit az iskolatitkárságon…
Végül ismerős arcra bukkantunk Csaba személyében, aki nektek Mészáros tanár úr, vagy Igazgató úr. Nekünk anno csak Matula volt (nem tudom tudja-e, hogy így hívtuk), amikor földrajzot tanított nekünk. Emlékszem, egy órán saját szigetet tervezhettünk magunknak. Oda tettük a térképen, ahová csak szerettük volna, majd ki kellett alakítani víz- és földrajzát, élővilágát. A másik kedves emlék a soproni biciklistábor. Egész nap bringáztunk, sátorban aludtunk, és reggel mindenünk fájt, de meg akartuk mutatni a tanár úrnak és a világnak is, mi ezt is meg tudjuk csinálni! Tanár úr volt az első, akivel pertut ihattunk az érettségi után, és megengedte, hogy tegezzük. Köszönjük Csaba, köszönjük tanár úr!
Az utolsó látogatásom két évvel ezelőtt volt, amikor nagy örömömre, úgy döntöttél a Madáchba szeretnél járni.

Hogy nézett ki a Madách akkoriban?

A Madách mindig is patinás iskolának számított, ezért ámulattal néztem, hogy meg tudott újulni az épület (pl: az üvegfal).
A mi időnkben még nem volt színházterem, tetőtéri ebédlő, rajzterem vagy ennyire egyedien kialakított udvar. Emlékszem, Tácsik tanár úr egy pincehelyiségbe vitt minket a rajz diáit levetíteni. A menza is a földszinten volt, ahol Takács tanár úr közreműködésével, az énekkarosok külön szünetben ebédeltek, hogy odaérjenek a szólampróbákra.

Akkoriban is népszerű volt a Madách?

Nálunk a családban nagyon népszerű volt a Madách: ide jártak a szüleim, a bátyám és utánam a húgom is. Amikor én ide kerültem, tanított olyan tanár is, aki még anno anyukámat is tanította. Csak remélni tudom, hogy a fiaim is követik ezt a tradíciót.

Egy madáchos diák örül, ha ennek a közösségnek a tagja lehet, hiszen a Madách az összetartásról és az önkifejezésről is szól. Te mennyire vettél részt a szociális életben?

Azt hiszem, igencsak aktív tagja voltam. Imádtam a suliban lenni (anyukám úgy emlékszik erre vissza: ki sem lehetett robbantani engem innen), minden délután kitaláltunk valamit: ha éppen nem énekkaron vagy kiskóruson, akkor valamilyen szakkörön, szabad foglalkozáson voltam, pl: biomatekon Göndör tanár úrral.

Mit takar a biomatek?

Faji elméleteket matematikai módon magyaráztunk meg. Nagyon érdekes mutáns állatokat sikerült ezáltal elemeznünk.

A madáchosok többségének legszorosabb barátiságai az iskolában kötődnek. Sok maradandó kapcsolatot sikerült felépítened az évek alatt?

Öt barátnőmmel nagyon szoros baráti kapcsolatban voltunk, maradtunk a mai napig is. Ahányszor csak tehetjük találkozunk. A többi osztálytársunkkal a szélrózsa minden irányába elsodort minket a sors: furcsa amikor repülőre szállsz, és egyik volt osztálytársad a kapitány, vagy amikor céges útra mész Indiába, és még egy hetet el tudsz tölteni a kint “állomásozó” volt osztálytársaknál.

Habár ez az utóbbi tanév és a mostani is megakadályozza, hogy a szokásos programokat megszervezzük, sok lehetőség van iskolai keretek között együtt tölteni egy kis időt. Melyik volt a legkedvesebb program számodra?

1992-ben kezdtem a Madáchba járni, és az 1992 perces foci volt a legklasszabb élmény. Egész éjjel a suliban voltunk, dübörgött a zene, biztatgattuk a fiúkat. Természetesen a gólyatábor is különleges, maradandó élmény volt.

Az érettségi után hogy választottál pályát?

Mivel a matek és a német volt a kedvencem, a Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolán (ma Budapesti Gazdasági Főiskola) tanultam tovább, ahol anyukádat, az egyik legjobb barátnőmet is megismerhettem. Később együtt toboroztak minket a Malévhez, ami az első munkahelyem volt.

Volt, olyan osztálytársad vagy évfolyamtársad, aki élete párját a Madáchban ismerte meg?

Igen volt. Mai napig boldogok együtt, és három gyönyörű gyermek szülei.

Akkoriban volt olyan iskolatársad, aki később vagy már akár a madáchos évei alatt híres, ismert lett?

Igen. Osztálytársaim voltak Majnek László és Nagy Réka cselgáncsozók, évfolyamtársam volt Kiss Gergő (vízilabdázó), a Pelle-testvérek, Balázs és Anikó (mindig éltanulók, élsportolók voltak). Felsőbb évfolyamokba járt Borgula András (rendező) és Ábel Anita (műsorvezető) Dancs tanár úr osztályába.

Örültem, hogy ennyi év barátság után jobban megismerhettem Marcsinak ezt az oldalát. Sokban hasonlítunk, és mindig megtaláljuk a közös hangot. Remek, hogy a Madách által ismét egy közös pontot találtunk.
Ez az interjú bizonyította számomra, hogy aki egyszer madáchos volt, örökké madáchos marad.

Az interjút Bekiarisz Efthimia 10.d osztályos tanuló készítette.

Elérhetőség
1073 Budapest, Barcsay utca 5.
+36 (1) 322-2081